A Budavári Királyi Palota komplex rekonstruciója
A budai Várhegy és a Budavári Palota a magyar nemzeti identitás szimbolikus jelentőségű történelmi helye és emléke. A palota hazánk múltja és a nemzet hovatartozás-tudata szempontjából országos jelentőségű műemléki érték. Magyarország fővárosának kiemelt helyszíneként reprezentációs ereje különlegesen nagy. A palotának ez a kiemelt státusza és értéke a törvényi szabályozás szintjén is megnyilvánul, amennyiben elidegeníthetetlen állami tulajdonban van és kezelését többszörös védelem határozza meg: országosan védett műemlék, műemléki jelentőségű területen áll, kiemelten védett régészeti lelőhely, és egyben világörökségi helyszín. Megőrzése, fenntartása tehát közérdek, kezelését egészen széles körű társadalmi érdeklődés övezi.
A Budavári Királyi Palota komplex rekonstrukciója során múlhatatlan kötelezettségünk, hogy kutassuk, feltárjuk és megerősítsük azt a változatlan lényeget, amely történelmünk viharaival együtt a hely legfőbb sajátossága maradt. Az idők emlékezetében ez a hely és az itt álló mindenkori felépítmény, történelmi szerepének változatosságával együtt is, az egykori Magyar Királyság reprezentatív épülete, amely osztozik nemzetünk sorsában; olyan szellemi és fizikai valóság, amely múltunk dokumentuma, közösségünk öröksége.
Múltunk feltárása és megismerése, a szembenézés történelmünk sikereivel és kudarcaival, és azok méltányos értékelése kiemelten fontos feladatunk. A 20. század első éveiben kibővített és átalakított Budavári Királyi Palota a második világégéskor, Budapest ostromában jelentős károkat szenved. A kommunizmus alatti kezdeti magára hagyatottság, majd a robusztus bontások végül egy formájában jelentősen elváltoztatott újjáépítésben teljesítik be a korszak küldetését: Hauszmann Alajos egykori remekműve részleteit tekintve a felismerhetetlenségig torzul, belső tereit és azok díszítéseit, elegáns térkapcsolatait teljesen elbontják. A háború utáni hosszas tétlenség után végül nemzetünk legféltettebb kincsei lelnek itt otthonra, a régészeti feltárások révén régmúltunk megismerése gyarapodik, és az épületegyüttes hosszú évtizedekig meghatározó eleme Budapest látképének; mégis, kötelességünk annak tudatosítása, hogy a súlyos rombolásokkal járó átépítés a történelmi emlékezetvesztés előidézését is jelenti.
Európában a második világháború utáni azonnali és kései rekonstrukciók, az elpusztult építészeti értékek pótlásaiként, a veszteség okozta trauma feldolgozásának eszközei. A Budavári Palota sorsa még oly sok évtized múltán is ennek az eseményláncolatnak egy rendkívül speciális esete. A történelmi amnézia, örökségünk elfedése olyan teher, amelynek érzékelése mindennapjaink valósága; immanens része a felejtés, ezért teljesen szabadulni belőle sosem lehetséges. Tudatában vagyunk és elfogadjuk, hogy a háború utáni, európai rekonstrukciók az eredeti épületeket mint örökséget sosem voltak képesek visszahozni, kizárólag az adott épületekről való aktuális tudás testesült meg az új építkezésekben, ily módon – azzal együtt, hogy az elpusztult értékek megismerése alapján épültek – kifejezetten saját koruk lenyomatai és alkotásai.
A Budavári Királyi Palota komplex rekonstrukciója összetett, időigényes és sok szereplő felelős részvételét igénylő folyamatok összessége, amelynek része többek között a tudományos kutatás és feldolgozás, az építőművészeti tervezés, a műemlék- és örökségvédelmi elvek érvényre juttatása, majd a felújítási, korszerűsítési, újjáépítési és rekonstrukciós beavatkozások végrehajtása és mindezen folyamatok ügyvitele. Ezen sajátosságok és az ebből eredő kockázatok felismerése, valamint az átláthatóság és a jövőbeli visszakövethetőség érvényre juttatása arra vezet rá bennünket, hogy az egyes folyamatok elveit mint módszertant rögzítsük.
Építőművészeti célunk egy olyan állapot megteremtése, amely a palota integritásának helyreállítására törekszik, kibontakoztatja közösségi, funkcionális és művészi teljességét és történeti rétegzettségét. A teljességre való törekvés felelőssége tehát a sérülések elfogadása, valamint a múlt értékeinek felismerése is. Alkotói munkánk során szimbolikus és tudományos alapon nyugvó döntéseket hozunk, és korunk építőművészeti szemléletét juttatjuk érvényre.
A történelmi emlékezetvesztésre nem válaszolhatunk újabb, az amnéziát előidéző beavatkozással; mégis – paradox módon – az elszenvedett következmények enyhítése szimbolikus erejű törekvésünk, amelynek megvalósításában a tudományos módszertan szerepét és alkalmazását előfeltételnek tekintjük. A palotában meglévő funkciók arányos megőrzése és az elhelyezendő, új használati módok méltó megválasztása illeszkedik a történeti térstruktúrához, a közösséget szolgálja, és átvezet bennünket a jelenbe. A Budavári Királyi Palota komplex rekonstrukciója a személyes felelősségvállalás révén válhat ma hitelessé, s így válunk mi magunk is részeseivé elődeink emlékezetének.